Település története

A település határában, attól délre a régészek bronzkori, koravaskori települést feltételeznek. Erre utal a múlt század végén felfedezett bronzkincs is, melyet egy edénybe rejtve találtak meg a Büdöskúti-puszta mellett, s azóta is több hasonló korú lelet került elő erdőtelepítés, földmunkák közben. A környéken a későnépvándorlás korából, s a római korból is tártak fel sírokat.

A község történetét már a XII. századtól ismerjük, viszont fennállása nem volt folyamatos. Első említése 1121-ből való. Ekkor kapja az almádi monostor adományként a területet, rajta több faluval, így Vállussal együtt. A következő századokban többször cserélt gazdát királyi adományozás útján, 1359-ben Ujlaki Miklós, majd 1525-ben az Ákosházy Sárkány család kapja meg birtokként a falut. A XV. századból ismert leírás szerint (1429) a település felett, a mai szentmiklósi völgyben kis pálos kolostor állt. Az egyetlen magyar alapítású rend itteni kis házát a források szerint Szent Miklós tiszteletére szentelték, s a völgy is feltehetően a kolostorról kapta a nevét. Mellette templom helyezkedett el. Nyomaik még ma is felfedezhetők az erdőben. 1426-1525 között Hegyesd várának tartozékai között találjuk. 1474-ben Újlaki Miklósnak 22 jobbágyportája volt itt. A XV. század elején a források említik még a pálos kolostort, amely a hódoltság hosszú megpróbálatatása alatt elpusztult.

A török portyázásai miatt a népesség elmenekült a közeli, védettséget nyújtó területekre, majd a veszély elmúltával visszaszivárgott és új helyen újratelepítette a községet. Ezért az Árpád-kor településének nyomait nem a mai település helyén kereshetjük, hanem attól észak-nyugatra. A Pusztatemető nevű dombháton felfedezhető az egykori település nyoma.

A török elleni küzdelem 1540-ben kezdődött, Vállus a környék településeivel együtt 1553-tól élt török alávetettsében. Ettől az időszaktól kezdve a XVI. század folyamán és a XVII. század kezdetén hol elnéptelenedett, hol újra betelepültek lakói. 1626-tól viszont feltehetően a török adók és rablások nyomán már csak puszta, lakatlan településként írják össze. Nem is települtek vissza a lakosok egészen a XVIII. század közepéig.

A falu újjáéledése a Festetics családnak köszönhető. 1738-ban ők vásárolták meg a birtokot, s az elnéptelenedett falu helyére német nemzetiségű telepeseket hívtak. Így 1766-tól ismét lakott Vállus. Igaz meglehetősen kicsi falu volt, a korabeli települések méretéhez viszonyítva is. Az ismert felmérés szerint 1770-ben csak25 család lakta.

A lakosság megélhetését elsősorban a búza, rozs és kukorica termesztése, a legelőin szarvasmarha tartás, az urasági erdőkben a makkoltató sertéstenyésztés biztosította. Fontos volt az erdőművelés is. A kitermelt fával a falu lakói kereskedtek, a dolomitos lejtőket fenyővel ültették be.

Az 1767 és 1774 között végrehajtott, Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezés felmérésekor mindössze 22 házas zsellért találtak, akik mindössze 17 holt úrbéres földet műveltek. Földesuruk ekkor Festetics Pál volt.

A falu népessége növekedett a XIX. század első felében. 1857-ben 411 fő élt Válluson. A század második felétől kezdve a lélekszám, ha átmeneti emelkedéssel is de stagnált, s a századfordulón 449 lakos él a faluban. Ettől az időszaktól kezdve a lakosság száma folyamatosan csökken. A népességszám XIX. századi stagnálását, ill. későbbi csökkenését feltehetően a falu földjeinek minősége okozta. A határ több mint felét a Festeticsek birtokolták, a megmaradt rosszabb minőségű földek pedig nem biztosították a falusiak megélhetését és kellő jövedelmét sem a nagyobb számú lakosság részére. Sokan kényszerültek idénymunkát vállalni és mentek a somogyi uradalmakba summásnak.

Az I. világháború után végrehajtott Nagyatádi féle földreform alkalmával 186 igénylő között osztottak ki 158 kh földet, s két család kapott összesen 2 kh házhelyet. Tehát fejenként nem jutott az igénylőknek egy teljes hold sem. A múlt század végihez képest a birtokok száma megszaporodott ugyan (1895-ben 62, 1935-ben 205 birtokos volt a faluban), de jellemző lett a megélhetést nehezen biztosító törpebirtok. Az 1935. évi felmérés tükrözi is az arányaránytalanságot: 5 kh alatt 189; 5 és 50 között 14; 100 és 500 kh között, valamint 3000 kh felett 1-1 gazdaság birtokolt földet. A Festetics család az itteni birtokait a legújabb időkig megtartotta. 1935-ben a falunak 381 lakosa volt, valamennyien magyarok és katolikusok, akik 71 lakóházban éltek. Az oktatási feladatokat egy katolikus népiskola látja el.

A II. világháborúban 11 halottja lett a falunak.

1950-ben Keszthely járásával együtt Veszprém megyéhez csatolták, s onnan 1979-ben tért vissza Zala megyéhez. 1966-tól az önálló tanács megszűnik, Várvölgy társközsége lesz.

Önállóságát az 1990. évi önkormányzati törvénnyel kapta vissza.